Ismét itt…
Abban talán már egyetértés van magam (rutint utáló) és önmagam (rutint kereső, de szokásokat nehezen kialakító) ellentmondásos lénye között, hogy az ihlet és a posztolás gyakoriságában kénytelen vagyok elfogadni az „amikor jön, akkor jön” elvet. Hát most megint jött. 
Az utolsó bejelentkezés óta volt pár történés, van is félig kész mondanivalóm már papírra vetve, de most egyelőre csak megosztom egy LinkedInre is kitett írásom, ami a nagy változás miatt született: újra lett állandó munkám.
És hogy mi a relevanciája ADHD témakörben? A folytonos elutasítás, a sikertelenség, a „nem vagyok elég jó” ismétlődő érzése kísérte végig az egész álláskeresői időszakot. A jó öreg visszautasítási érzékenység…
Ismerős az érzés? Ha igen – akár állást keresel, akár más sikertelenség gyötört meg –, a bejegyzés végén vár egy üzenet.
7 hónap a pokolban…
…amit most szélnek eresztek ezzel az összefoglalóval.
Íme, 2025 álláskeresői valósága rage apply nélkül:
91 jelentkezés
53% néma csend
34% automata elutasítás
9 screening call
5 online és 8 személyes megbeszélés
3 interjú után ghosting
2 assessment center
4 személyiség- és kognitív teszt
2 ajánlat és egy nehéz választás
Fun facts:
0% interjú konverzió LinkedIn-ről.
A szakmai irányváltás szinte lehetetlen.
Az önképzés csak átmeneti menedék.
Ha 10 napon belül nincs reakció: halott ügy.
Személyes megélések:
Legjellemzőbb munkáltatói hozzáállás:
Teljes kockázatkerülés és a perfect fit hajszolása.
Legfélrevezetőbb hirdetések:
Vezetői vagy döntési felelősség nélküli „manager” pozíció.
Legmeglepőbb benefit:
Korlátlan céges víz.
Legabszurdabb karrieroldal kérdés:
Hogyan alkalmazza az önmotivációt és eltérő gondolkodást termékspecifikus kihívásnál? (max. 200 karakter)
Legkeményebb felvételi eljárás:
2 napos Assessment Center.
Leghasznosabb visszajelzések:
Személyre szabott elemzések az AC-k után.
Leghaszontalanabb időtöltés:
Személyes találkozóra elmenni úgy, hogy a CV-ből már látszottak a kizáró okok.
Leglassabb visszajelzés:
4 hónap.
Leggyorsabb válasz:
10 másodperc („After careful review…”).
Legnagyobb csalódás:
Volt kolléga általi ignorálás.
Legjobb interjú élmény:
Felszabadultan dumálni, és behozni a valós személyiségem.
Legelhanyagoltabb kérdés:
Mik az elvárásai a felettesével szemben?
Legkreatívabb kérdés:
Mit tenne, ha nyerne a lottón?
Legtörékenyebb válasz:
Diplomatikusan átkeretezni a toxikus környezetet.
Legkárosabb illúziók:
A tökéletes CV és a tökéletes jelölt.
Legbosszantóbb jelenség:
Az empátiahiányos megmondóemberek zsibongása, akik a körülmények ismerete nélkül is tudják a tutit.
Legnehezebb kihívás:
Megőrizni a mentális egészséget.
Legveszedelmesebb érzés:
Senkinek sem kellek.
Legfontosabb napi támasz:
Tücsköt kézenfogva elkísérni az iskolába.
Legváratlanabb mentőöv:
Alkalmi, kemény fizikai munka.
Legdurvább mood boost:
Vadkempingezés a Csobánc tetején.
Legboldogabb pillanat:
A telefonhívás, hogy engem akarnak.
És hogy mit tanultam?
Ne fogadj meg minden jótanácsot, mert mindegyikre jut egy ellentétes is.
Azért elmondom én is a frankót: minden szubjektív. Még ha át is jutsz 3-4 körön, és egy egész bizottság dönt rólad, akkor sem lesz objektív az értékelés.
Színház az egész világ, a casting pedig sokszor igazságtalan…
Senkit sem biztatok az egyéni felelősségvállalás és önreflexió feladására, de fontos kimondani, hogy nem csak a keresőn múlik a siker. És aki minden elvárásnak és javaslatnak meg akar felelni, azt mentális nyomorba taszítja a keresés terhe.
Kitartás, egyszer tényleg kisüt a nap! 
Zárásként egy üzenet azoknak, akik most benne vannak a darálóban: NEM a te hibád, hogy ma ilyen az álláspiac.
